Pécsi Egyházmegye
A Pécsi Egyházmegyét Szent István király alapította 1009. augusztus 23-án. Jelenleg két állami közigazgatási területi egységre terjed ki, Tolna és Baranya vármegyére. »
E két vármegyében a lelkipásztori szolgálatot a plébániák és az egyházmegye tulajdonában és/vagy fenntartásában lévő egyéb intézmények: óvodák, iskolák és szociális otthonok végzik. A pasztoráció, a hívek lelkigondozása mellett az egyházmegye tevékenységének kiemelkedően fontos területe a gyermekek és fiatalok képzése és hitéleti nevelése. Az egyházi felsőoktatási képzést a Püspöki Hittudományi Főiskola biztosítja. Az egyházmegyéhez tartozik a Püspöki és Káptalani Levéltár, a Püspöki Bíróság, a Székeskáptalan, valamint a Katolikus Karitász, amely rendszeres segítséget nyújt a nélkülözőknek és rászorulóknak. Jeremiás gondolata mentén a remény határozza meg az egyházmegye tevékenységét, mely a megújulás lelkületével tekint a jövőbe, hirdetve keresztény hitünk örömét: „Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11)
A Pécsi Püspökség szeretettel várja mindazokat, akik keresik a szépet, érdeklődnek történelmi korok emlékei iránt, tanulni vágynak a múltból, és szeretnének pihenni, lelkileg gazdagodni egy nagy múltú város központjában. »
A püspökség XI. századi alapokon álló székesegyháza méltán a legkedveltebb pécsi turisztikai célpont. Öthajós román kori altemploma, gazdagon ékesített kápolnái, fő és oldalhajói valamint szentélye lenyűgöző látványt nyújtanak. Délnyugati tornyából páratlan kilátás nyílik a városra. A püspöki palota látogatható szárnyában megtekinthetők az évszázadok során különböző stílusban kialakított püspöki dolgozószobák. A palota mediterrán belső kertjében titkos, földalatti összekötő pinceszárny tartogat meglepetéseket. A Dzsámi, a belváros főterének egyik legismertebb jelképe, a török korból fennmaradt legnagyobb méretű építészeti emlékünk. Az egyházmegyei kiállítások örök értékként őrzik a Püspökség ezredéves emlékeit, és minden érdeklődő megismerheti azt a történelmi örökséget, azokat a szellemi és anyagi javakat, amelyek végső soron annak az isteni Bölcsességnek a gazdagságát tükrözik, aki az egyház hitének és életének középpontja.